MSZP: az új alkotmánnyal „bebetonozhatja” magát a Fidesz
Mesterházy Attila szerint az új alkotmány a Fidesz pártpolitikai érdekeinek jogi megtestesülése lesz.
Mesterházy Attila szerint az új alkotmány a Fidesz pártpolitikai érdekeinek jogi megtestesülése lesz.
A politológus szerint jelenleg fegyverszünet van Mesterházy és Gyurcsány között, de a bukott miniszterelnök a háttérben folyamatosan építkezik - írja a Magyar Nemzet.
Az utóbbi esztendők fejlesztési eredményeit is komolyan veszélyezteti a Fidesz gazdaságpolitikája - erről is beszélt Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke Győrben. Az MSZP folytatta részországgyűléseket tartó programsorozatát. Ennek keretén belül a szocialisták a vidéki nagyvárosokat keresnek fel.
Nem lesz kötelező esküt tenni az új alaptörvényre - írta keddi számában a Népszabadság.
A pártoknak önmérsékletet kell tanúsítaniuk, a félmilitáris szervezetek pedig "nem grasszálhatnak" az országban - nyilatkozta Mesterházy Attila MSZP-elnök a Duna Televízió reggeli adásában csütörtökön a gyöngyöspatai helyzet kapcsán. Az ellenzéki pártelnök azt mondta: ebben a kormánnyal is egyetért. A nemrég elfogadott új alkotmányt erősen bírálta Mesterházy, kijelentve: az ellenzéknek majdan meglesz a kétharmada az alaptörvény szerinte szükséges módosításához. Az MSZP-n belüli vitákról pedig úgy nyilatkozott: a pártnak az emberek felé kell fordulnia, mivel ha magukkal foglalkoznak, akkor "a Fidesz kottájából játszanak".
Várhatóan Mesterházy Attila pártelnök irányítja majd a labdarúgó szakosztályt, Szanyi Tibor felel az asztaliteniszért, a futásért Varju László, a motorosokat Oláh László vecsési pártelnök szervezi, Baja Ferenc felel a teniszért, a kerékpár és természetjárás szakosztályt pedig a volt környezetvédelmi miniszter Szabó Imre vezetheti.
Mesterházy Attila szerint az MSZP hitelességvesztésének okai az előző ciklusban keletkeztek, ez volt a választási vereség egyik oka. A hitelesség visszaszerzése a szocialista párt egyik legfontosabb feladata.
Az új alaptörvény megváltoztatása alapvető politikai célkitűzésünk - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője.
A Magyar Nemzet a Kapcsolat.hu internetes oldal alapján azt írja: az MSZP fővárosi vezetőinek javaslata nyomán a párt budapesti elnöksége azt javasolja az országos elnökségnek, hogy a május 1-jei, városligeti rendezvényen mondjon beszédet Mesterházy Attila jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt pártelnök is.
Mesterházy Attila szerint a kormány sorozatos megszorításokat és adóemeléseket hajt végre az általa Orbán-csomagnak nevezett Széll Kálmán Tervvel és a héten megismert konvergenciaprogrammal.
"Mi annak örültünk volna, hogyha sem időpontilag, sem folyamatában nem most zajlik ez az alkotmányozás, hiszen nem volt erre kényszer" - fogalmazott Mesterházy Attila kedden Kecskeméten.
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség az Alkotmány hétfőre tervezett elfogadásával szétrombolni készül a köztársaságot; Mesterházy Attila a párt honlapján vasárnap megjelentetett írásában egyebek között azt hangsúlyozta, az MSZP-n múlik, hogy legerősebb ellenzéki pártként véget tud-e vetni a jelenlegi "ámokfutásnak", illetve azt ígérte, hogy helyre fogják állítani a köztársaságot.
Mesterházy Attila szerint a nemzetgazdasági miniszter szerdán újabb, a legnehezebben élőket sújtó megszorításokat jelentett be.
Az MSZP sajnálatára az LMP elzárkózott attól, hogy a két párt a Fidesz legyőzése érdekében együttműködjön a május végi zuglói időközi önkormányzati választáson - mondta Mesterházy Attila szerdán újságíróknak.
Egy több ezer tagból álló hatékony szocialista aktivistahálózat felépítését várja a következő két-három évben Mesterházy Attila pártelnök az MSZP-nek a közelmúltban elkezdődött országos képzéssorozatától.
A politológus azt a napokban megjelent újságcikket kommentálja, amely azt kérdezi, megindította-e Gyurcsány a végső harcot Mesterházy ellen.
A szocialista Molnár Csaba szerint az MSZP-ben nem készülnek listák, és aki ennek ellenkezőjét állítja, hazudik. A Demokratikus Koalíció Platform alelnöke az MTI-nek azt mondta: a Gyurcsány Ferenc vezette tömörülés nem foglalkozik személyi kérdésekkel.
Mesterházy egy ketyegő bombát helyezett el azon nyilatkozatával, hogy "az MSZP nem fog esküt tenni a Fidesz alkotmányára". Csak azt nem lehet még egyelőre tudni, hogy ezt a bombát az MSZP alá vagy a kormánypárt alá tette - írja Török Gábor politológus.
Nem tesznek esküt a szocialista parlamenti képviselők az új alkotmányra; a következő választásoknak akkora tétje lesz, mint a rendszerváltás óta egyiknek sem - nyilatkozta a Népszava szombati számában Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke.
A kenyértörés jele a Gyurcsány- és a Mesterházy-hívek között, hogy pártszavazást kezdeményezett Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök platformja egyebek az MSZP-vezetők közvetlen választásáért és elszámoltathatóságáért – írja a friss HVG elemzése.